A Bujtos Sporthorgász és Tájvédelmi Egyesület 2025. év június 7. napján immár tizenegyedik alkalommal rendezte meg gyermeknapi horgászversenyét. A rendezvény eredetileg 2025. május 24. napjára volt tervezve, de a mostoha időjárási körülmények miatt aznap nem lehetett lebonyolítani. A versenyre előzetesen 25 fő nevezett, de különböző okokból sokan nem jöttek el, ezért csak 7 fő alsó tagozatos és 6 fő felső tagozatos gyerek versengett a díjakért.

Gyermeknapi verseny 2025 02

A megmérettetésen négy kislány és kilenc kisfiú mérte össze a tudását. A verseny szabályai a lehető legegyszerűbbek voltak, egy spicc botos úszós készség volt engedélyezett. A versenyen kötelező volt a szülői felügyelet. Az esemény végig kánikulai melegben zajlott, melyhez enyhe déli szél társult. A két órás verseny a kiírásnak megfelelően kilenc órakor elkezdődött. Valamennyi gyereknek sikerült a verseny során halat fogni, a zsákmány többnyire apró kárászokból és vörösszárnyú keszegekből állt. A verseny lefújását követően került sor a halak megszámlálása, majd azt követően az eredményhirdetésre.

Gyermeknapi verseny 2025 42

Mindkét korosztály első három helyezettei a MOHOSZ által kiírt pályázaton elnyert ajándékokat kapták. A rendező egyesület támogatásának köszönhetően valamennyi gyerek kisebb ajándékkal térhetett haza, valamint a közeli gyorsétteremből sajtburgert és sült krumplit is kapott ebédre. A visszajelzések alapján megállapíthatjuk, hogy a résztvevő gyermekek jól érezték magukat, ajándékokkal és élményekkel telve térhettek haza.

Díjazottak:

alsó tagozat:
I. helyezett: Hegedűs Zsombor 61 db. hal
II. helyezett: Pályi Attila 29 db. hal
III. helyezett: Palotás Levente 10 db. hal

felső tagozat:
I. helyezett: Bihary Gergő 46 db. hal
II. helyezett: Szilágyi Csenge 13 db. hal
III. helyezett: Szilágyi Dóra 12 db. hal

A rendezvény a MOHOSZ Horgász Utánpótlás-nevelési és Oktatási Program pályázati támogatásával valósult meg.

MOHOSZ logo