A Bujtos Sporthorgász és Tájvédelmi Egyesület 2026. május 23-án immár tizenkettedik alkalommal rendezte meg hagyományos gyermeknapi horgászversenyét. A jó hangulatú eseményen 8 alsó tagozatos és 6 felső tagozatos gyermek mérte össze ügyességét és horgásztudását az értékes ajándékokért. Külön öröm volt számunkra, hogy a felsősök között két, az alsósoknál pedig egy horgászlány is botot ragadott.

A szabályok egyszerűek és könnyen követhetők voltak: egy darab spiccbotos úszós készség használatát engedélyeztük, természetesen a legkisebbek mellett végig ott voltak a szülők is, akik sokszor legalább annyira izgultak a kapásokért, mint a gyerekek.

A versenyt igazi nyárias időjárás kísérte: a kánikulai meleget olykor erős szél tette próbára, de ez sem szegte kedvét a fiatal horgászoknak. A kétórás megmérettetés pontosan 9 órakor kezdődött, és örömteli módon minden résztvevőnek sikerült halat fognia. A legtöbb horogra apró kárászok és vörösszárnyú keszegek akadtak, így a haltartók sem maradtak üresen.

A verseny végét követően izgatott számlálás kezdődött, majd sor került az eredményhirdetésre is. Mindkét korosztály első három helyezettje a MOHOSZ pályázatán elnyert ajándékokkal gazdagodott. A rendező egyesület támogatásának köszönhetően azonban senki sem távozott üres kézzel: minden gyermek kisebb ajándékot kapott, az ebéd pedig sajtburger és sült krumpli volt, ami legalább akkora sikert aratott, mint a halfogások.

A visszajelzések alapján bátran kijelenthetjük, hogy a gyerekek remekül érezték magukat, és sok szép élménnyel, mosollyal, valamint ajándékokkal térhettek haza.

Díjazottak:

alsó tagozat:

  • I. helyezett: Fekete Imre Zalán 36 db. hal
  • II. helyezett: Hegedűs Zsombor 19 db. hal
  • III. helyezett: Boros Botond 13 db. hal

felső tagozat:

  • I. helyezett: Gelegonya Mór 21 db. hal
  • II. helyezett: Szilágyi Csenge 15 db. hal
  • III. helyezett: Pályi Attila 13 db. hal

MOHOSZ logo

A rendezvény a MOHOSZ Horgász Utánpótlás-nevelési és Oktatási Program pályázati támogatásával valósult meg.