I.
A Bujtos Sporthorgász és Tájvédelmi Egyesület 2016. március 03-án tartotta meg a Móra Ferenc Általános Iskolában, 1800 órai kezdettel, a vonatkozó jogszabályok figyelembe vételével, a határozatképessé válást követően rendes, éves beszámoló közgyűlését, mely az alábbiak szerint zajlott le:
Egy ritkán látható úszó gép segítségével vágták a bujtosi tó nádszigeteit. (Fotók: Racskó Tibor)
A Bujtos Sporthorgász és Tájvédelmi egyesület 2017. május 6-án tartotta meg a szokásos tavaszi horgászversenyét az egyesület kezelésében lévő tavon. Az időjárás kegyeibe fogadta a versenyen megjelent mintegy 50 egyesületi tagot és hozzátartozót, hiszen a napsütés mellett szélcsend és kellemes hőmérséklet tette nagyon élvezetessé az eseményt.
Ma délelőtt megérkezett 4 mázsa "versenypnty" a Bujtosi tóba. A telepítést követően azonnal életbe lépett a teljes horgászati tilalom a tavakon, - a korábban közölt időszak végéig.
A Bujtos HE. 2016. május 14-én megrendezett ünnepi (idén 20. éves az egyesület) házi versenyét nem fogadta igazán a kegyeibe az időjárás. Eleinte csak az erős széllel kellett megbirkózniuk a szép számmal megjelent versenyzőknek, később aztán az eleredő eső is nehezítette az eredményes horgászatot.
2015. május 31-én vasárnap indítottuk útjára hagyományteremtő szándékkal a gyermeknapi horgászversenyt a Bujtosi tavon gyerekhorgászok részére. Sajnos évről-évre csökkenő tendenciát mutat az utánpótlást erősítő gyerek és ifjúsági horgászaink létszáma. Az internet térnyerése, a nehéz gazdasági helyzet, és az igazán kevés gyermek versenyek rendezése is közre játszik abban, hogy kevés ma az országban a gyermek horgászok létszáma.
A Bujtos Sporthorgász és Tájvédelmi Egyesület 2016. év novemberében „KÖSZ Programra” benyújtott pályázatát a MOL és az Új Európa Alapítvány pozitív elbírálásban részesítette.
A Bujtos Sporthorgász és Tájvédelmi Egyesület „KÖSZ Programra” benyújtott pályázatát a MOL és az Új Európa Alapítvány támogatásban részesítette. Az egyesület a „Tiszta Bujtosért 2016” című pályázata keretében közösségi szolgálat teljesítésére biztosít lehetőséget a Nyíregyházi Kölcsey Ferenc Gimnázium tanulói részére.
7. oldal / 7
Nyiregyháza városa fekszik Szabolcsmegyében, Tokajtól 4, Nagy-Kállótól 1 1/2, Debreczentől 6 mérföldnyi távolságra, egy nagy rónaságon; földje többnyire homokos. – E város, mint a reformatus régi...
Nyíregyházán 2003. augusztus 25-én a Kálvin téren ünnepélyes keretek közt avatták fel azt az emléktáblát, melyet a város önkormányzata és a Vársovédő Egyesület közösen állított Barzó Mihályra és fia...
A mostani írások a bujtosi tavakat, mint kiváló horgászparadicsomot emlegetik s való igaz, hogy jelenleg ezt a funkciót tölti be, a horgászok nagy örömére. Most mégis inkább a már talán a feledésbe...